Díszkáposzta

2009 október 16. | Szerző: |

Kezdetben nagyobb városok ültetgették virágágyásaikban. A kétnyári virágokhoz hasonlóan viselkedik. Ősszel az idő lehűlésével lehet ültetni, mivel igazán a hűvös idő, és rövid nappalok kedveznek az optimális fejlődéséhez. Ez nem csak a növekedést jelenti, hanem a szinesedést is. Kétnyáriként viselkedik, de nem  


teljesen télálló. Erős fagyokat takarás nélkül nem vészeli át. Túlzott takaráskor, enyhébb téli napokon viszont levelei befülledhetnek. Teleltetése szabad ég alatt nem egyszerű feladat, fokozott odafigyelést igényel.



Alkalmazása szabadföldi virágágyásokban, vagy dézsákba ültetve. Egyszerű színei miatt nagyon szép kísérő növény, de egymással társítva is csodás színfoltot képez. Három fő csoportot különböztethetünk meg. Az első amit virágkötészetben használnak, hosszabb száron, kisebb fejet nevel, a másik szabadföldi egyenes levélszélű, a harmadik szintén szabadföldi, de fodros levélszélű. Ezeket látni a képeken is. Egyúttal ez a legmutatósabb fajtája is. Színválasztéka nem túl gazdag, fehér, rózsaszín, és lilásrózsaszín változatok a jellemzőek, de ezek árnyalataival is találkozhatunk.


Aki még nem próbálta ki, mindenféleképpen javaslom, hogy vegyen magának legalább egy tövet. beszerzéséhez nem kell mélyen a pénztárcánkba nyúlni, 250-400,-Ft között kaphatók. Egyszerű kerti földbe ültethető. Gondozására nem kell különösebben odafigyelni. A hideg miatt károsítók nem veszélyeztetik. Enyhe őszön a káosztalepke hernyója jelenhet meg rajta, de azt egyszerűen kézzel eltávolíthatjuk.


         


 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. ani says:

    Szia! Van három tő klematiszom ,még cserépben.A kérdésem az lenne,hogy mennyire télállóak?Ki lehet-e ültetni őket a kertbe,kell-e takarni?Az egyiket dézsában szeretném nevelni,azt vigyem védett helyre,vagy maradhat a teraszon?Válaszodat előre is köszönöm.

  2. Kertember says:

    Szia Ani!

    A klemátisz egyes fajtái télállóak, még mások takarásra szorulnak. Általában a nagyvirágú fajtái a fagyérzékenyek. Minél jobban nemesített, annál inkább érzékeny a hidegre. A hibridek tövét érdemes tehát szalmával, növényi maradvánnyal (falevél, kukoricaszár stb.) takarni. Ha megoldható, akkor egy gúlát építsünk köré kb. 60-80 cm magasságba. Amennyiben nagyon megenyhülne a tél, akkor a gúlát egy kicsit bontsuk meg, nehogy hajtásnak induljon a túlzott védelem miatt.
    Vagy ültesd ki a klemátiszt és takard, vagy vidd be 3-5 fokos helységbe, mondjuk fűtetlen garázsba. Edénybe semmiképp se hagyd kint a szabad ég alatt, ugyanis a fagy hatására az egész edény földje átfagy és ez végzetes a klemátiszra, de bármilyen más növényre is.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Egy kis magyarázat.

Férfi létemre megpróbálok nőknek hasznos tanácsokat adni a kertészkedésről.
Mindennapi munkám során tapasztalom, hogy a ház körüli kert kialakításában, gondozásában a nőknek hatalmas szerepük van. Többnyire velük kell egyeztetnem akár kertépítés, felújítás, vagy gondozás ügyben. Férfi társaim vagy túl elfoglaltak ehhez, vagy nem akarnak elmerülni az apró esztétikai fogásokban.
Ezért gondoltam, hogy az eddigi, és a leendő tapasztalataim alapján ezt a blogot átalakítva igyekszem női szemszögből megközelíteni a kertészkedést.
Tudom, hogy nem lesz könnyű, de nézzétek el a botlásaim, és segítsetek a munkában.
Előre is köszönöm.

Archívum



Nézettség

  • Blog nézettsége: 72355

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!