Nem, nem egy új Ezópusz állatmese, melynek magvas tanulsága van. Sokkal inkább egy
érdekesség, aminek a kertészek napi szinten hasznát vehetik.
Gyakran láthatjuk, amint a hangyák sürögnek-forognak a levéltetvek körül. Első ránézésre,
no és a hangyát ismerve azt hihetjük, hogy végre megérkezett a levéltetű
természetes ellensége. Eljött és megszabadítja a növényt a levéltetvektől.
Azonban, aki egy kicsit már jártasabb a kertészkedésben, az kapásból rávágja,
hogy ez bizony nem igaz. A hangya a levéltetű ürülékéért érkezett azért az édes
nedűért, amit mézharmatnak hívunk. A kertészkedés rejtelmeiben igazán elmerülők
tudják csak, hogy a fentiek, vagy tévedések, vagy csak részinformációkon
alapulnak.
De akkor mi is a valóság?
A valóság az, hogy a hangya és a levéltetű szimbiózisban élnek. A szimbiózis egy
olyan kapcsolat, amiből minden érintett fél profitál, tehát előnyös a számukra.
Ebből rögtön le is vonhatjuk az első és legfontosabb tanulságot, hogy a hangya
bizony nem nekünk jött segíteni, hanem az ellenségünknek, azaz a levéltetűnek.
Mint fentebb már említettem a hangyát a levéltetű által kiválasztott mézharmat
vonzza. Ez az anyag tápanyagokban gazdag, szénhidrátokban,
nitrogénvegyületekben és vitaminokban bővelkedik. Ezt a hangyák választják ki,
naponta akár a testsúlyuk négyszeresét is kitevő mennyiségben. Ezeket a fontos
anyagokat mind a növényből vonják ki, és pazarlóan bánnak vele. Erre a
csemegére indul be a hangya. A hangya hálás ezért a csemegéért, amit abban
fejez ki, hogy tisztán tartja a levéltetű kolóniákat, sőt magát a levéltetűt
is, oly módon, hogy annak végbélnyílásáról eltávolítja ezt a ragacsos anyagot,
ami egyébként, ha ott maradna a levéltetű pusztulásához vezetne. A levéltetű
tisztában van ezzel, ezért egyáltalán nem zavarja a hangya közelsége, sőt
nyugtatólag hat rá. Olyannyira, hogy a hangya közelségének hatására
intenzívebben is táplálkozik. Erre a hangyák is rájöttek, ezért a csápjuk
doboló mozgásával fokozzák a levéltetvek táplálkozását. A hangyák tesznek még
egy további szívességet a levéltetűnek, azzal, hogy az elpusztult levéltetveket
elcipelik fészkeikbe. Sőt még arra is képesek a hangyák, hogy a természetes
ellenségeket (katicabogár, zengőlégy) elűzzék.
A levéltetű tudja, hogy szüksége van a hangyára, ezért a levéltetű kolóniák
versengenek is a hangyákért. Azon kolóniák, amiket nem látogatnak a hangyák nem
tudnak népessé fejlődni. A túl nagy kolóniákat viszont a hangyák képtelenek már
rendesen gondozni, ezért azok visszafejlődnek. És itt jön a hangya leleményessége.
Ha egy kolónia túl nagyra növekedik, akkor egyrészt maguk a hangyák kezdik el
pusztítani a levéltetveket, másrészt beengedik azok természetes ellenségeit.
Ezzel akár a növények számára még pozitív cselekedetet is hajtanak végre, de
nem szabad bedőlnünk a trükknek. A hangya önmagáért cselekszik így, nem pedig a
növényünk védelmének érdekében.
Összességében tehát kijelenthetjük, hogy a hangya káros tevékenységet folytat számunkra,
akkor, amikor a levéltetű gondozására adja fejét.
