Eső után…

2010 május 27. | Szerző: |

 Néhány képpel szeretnék segíteni abban, hogy időben felismerjétek a növényeket támadó károsítókat. Nem mélyedek el most a védelmi tanácsokban, ezekre inkább majd kérdések alapján térnék ki. Most a figyelemfelhívás a célom.


Van egy betegségcsoport, ami főként virágzáskor támadja meg a növényeket, a virágon keresztül hatol a növénybe. A növények ágai úgy néznek ki, mintha leforrázták volna őket. Fő támadási célterülete a rózsafélék családja. Normális körülmények között ilyenkor már kevésbé fertőz, de ennek az időjárásnak köszönhetően ismételten tapasztaltam fertőzéseket a növényeken.


 Így néz ki babarózsán. Nagyon könnyen a növény életébe kerül. Biztosan jártatok már többen úgy, hogy néhány hét alatt elpusztult a babarózsa. Ő a felelős érte.


 Almán.


 


 Sárgabarackon szintén könnyen a fa pusztulásához vezethet.


 


 Mandulán


 


    


De a leggyakrabban meggyen találkozunk vele. A termés jelentős részét elviszi, néhány év alatt pedig a fát is kipusztítja.


 


Idén nem találkoztam vele, de berkenyéken, aranyvesszőn is gyakran megjelenik.


 


 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Egy kis magyarázat.

Férfi létemre megpróbálok nőknek hasznos tanácsokat adni a kertészkedésről.
Mindennapi munkám során tapasztalom, hogy a ház körüli kert kialakításában, gondozásában a nőknek hatalmas szerepük van. Többnyire velük kell egyeztetnem akár kertépítés, felújítás, vagy gondozás ügyben. Férfi társaim vagy túl elfoglaltak ehhez, vagy nem akarnak elmerülni az apró esztétikai fogásokban.
Ezért gondoltam, hogy az eddigi, és a leendő tapasztalataim alapján ezt a blogot átalakítva igyekszem női szemszögből megközelíteni a kertészkedést.
Tudom, hogy nem lesz könnyű, de nézzétek el a botlásaim, és segítsetek a munkában.
Előre is köszönöm.

Archívum



Nézettség

  • Blog nézettsége: 72355

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!